#diplomaosztó beszéd

Felsőoktatás Eduline

Kínos helyzetbe hozta a Northwestern egyetemet az amerikai humorista

Visszatért egykori egykori egyetemére Stephen Colbert amerikai humorista, és – szokásához híven – szinte azonnal magára haragította a Northwestern University vezetőit. A diplomaosztó ünnepségen előadott beszédében kíméletlenül emlékeztette a hallgatókat és az oktatókat az elmúlt hónapok botrányaira.

Felsőoktatás Eduline

Tízmilliókért búcsúztatják a végzős egyetemistákat a hírességek

Az amerikai egyetemeken bevett hagyomány, hogy a diplomaosztón hírességek tartanak beszédet: a Yale-en idén Tom Hanks, a New York-i egyetemen Bill Clinton, a Miami Dade College-ban pedig Barack Obama búcsúztatja a végzősöket. Tizenöt perces beszédükért az intézmények többet fizetnek, mint amennyi egy-egy hallgató éves tandíja.

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell Közoktatás Gál Luca

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell

Kötelező javító dolgozatot írni? Ha rossz lesz, akkor is bekerül a jegy az ellenőrzőbe? Bár sok diák azt gondolja, hogy erre országos szabályok vonatkoznak, a valóság az, hogy a javító dolgozatok rendjét minden iskola maga határozza meg a pedagógiai programjában. Megnéztük, milyen előírások érvényesek, és milyen különbségek lehetnek intézményenként.